Rose Effy Weasley ~ soon

Rose Elizabeth Weasley !?



istenem, imádom a nevedet!  mesélnél róla valamit?
"A nevem Rose Elizabeth Weasley. Szép, nemde? Anyám a Rose nevet adta nekem, mintha előre látta volna, hogy olyan leszek, mint egy vad, tövisekkel teli rózsa, bár ő inkább úgy gondolta, hogy én jelentem majd számukra az új kezdetet, mint egy szál bimbózó, vörös szépség. Sosem rajongtam ezért a névért, a második nevemért viszont annál inkább. Elizabeth, Boleyn Anna és VIII. Henrik lánya. Ő az erő, a bátorság és a kitartás megtestesítője számomra, hiszen törvénytelen viszonyból született, megjárta a Towert, mégis ő lett Anglia egyik leghatalmasabb uralkodója. A Weasley-t azt hiszem nem kell magyaráznom, mindenki ismeri az apám, Ronald Weasley-t, és az anyám, Hermione Jane (Granger) Weasley-t, és a történetüket. A Roxfortban mindenki Effy (mint az Elizabeth becézése) Weasley-ként ismer, Rose-nak csak akkor hívnak, ha büntetni, vagy megszidni akarnak."

hány éves vagy, és  mi a  foglalkozásod?
"2004 egy csodás augusztusi napján láttam meg a napvilágot Londonban, ami azt jelenti, hogy 16 éves vagyok. Bármennyire is szerettem volna, nem vagyok egyedüli gyerek, van egy 12 éves öcsém, Hugo. Mindennapjaim a Roxfort falai közt töltöm hatodéves diákként, a szünidőkben pedig legtöbbször otthon tengetem a napjaim a családom társaságában. Rajongok a bájitalokért és a repülésért, de az átkokat se vetem meg. A szüleim szeretnék, ha auror válna belőlem, esetleg tanár a Roxfortban, de nekem nincsenek ilyen jellegű ambícióim, a saját utam akarom járni. "


mi a helyzet a   családoddal?
"Család...tudod ezzel a kérdéssel feladtad a leckét, mert bár mindenki azt hihetné, hogy zseniális ilyen híres és nagy családban élni, szeretetben, idillben, számomra közel sem olyan jó. Az anyám, Hermione Jane (Granger) Weasley (mugli származású), auror, családanya, feleség, barátnő,  egyszóval tökéletes. Az apám, Ronald Weasley (aranyvérű) szintén auror, apa, férj és remek barát. Hogy ne lennék kissé bizonytalan, ha egyszer ilyenek a felmenőim? Rose Elizabeth Weasley, aki remélhetőleg olyan tökéletes lesz, mint a szülei. Cahh...legszívesebben elmenekülnék. Van egy öcsém is, Hugo, 12 éves és szintén a Roxfort tanulója. Tudod, ő egész más, mint én. Nem tekinti átoknak, hogy híresek a szülei, nem zavarja a rengeteg elvárás, és élete legfőbb célja, hogy aurorként a szüleink nyomdokaiba lépjen és tovább vigye a dicsőségüket. Mondanom sem kell nem jövök ki túl jól a családommal, mintha én lennék az a bizonyos fekete bárány, aki minden családban előfordul. Annak ellenére, hogy Hugo és én viharos kapcsolatot ápolunk, ha arról van szó mindentől és mindenkitől megvédem őt, kerüljön bármibe. Mint már említettem, nem túl rózsás a kapcsolatom a szüleimmel és az öcsémmel, de szeretnek engem, ahogy én is őket. Különben is, tudod, hogy megy ez...szülőkről és öcsiről csak én mondhatok rosszat, senki más.
Egyébként, rengeteg rokonom van. A nagyszüleimmel viszonylag jó a kapcsolatom, ahogy apám testvéreivel is, bár ők sem nézik jó szemmel, hogy a szerintük "helyes" út helyett a sajátomat igyekszem járni. Az unokatestvéreimmel  más a helyzet...az egyetlen, akivel jó a kapcsolatom, az Fred. Ő sosem kér számon és mindig segít, ha bajba kerülök. A többiek csak...szimplán különcként kezelnek, noha értük is bármikor kész lennék harcolni. Hiába, a család az család, még nekem is."


na, és mi a helyzet veled? jellemezd magadat.
"Komolyan lőjek le mindent, ami velem kapcsolatos? Hmm...Ígérd meg, hogy nem fogsz fecsegni, szeretem, ha mindenki saját maga ismer meg, nem pusztán hallomásból ítél. Azt hiszem egészen jól ismerem magam, ami persze nem jelenti, hogy képtelen vagyok saját magamnak meglepetéseket okozni, csak annyit, hogy tisztában vagyok a gyengeségeimmel. Rengeteg ilyen van, de talán nem is lennék valódi ember, ha nem így lenne. Makacsságom az egeket verdesi, de nem vagyok ostoba, szóval, ha igazán jók az érveid, akkor meg tudsz győzni az  igazadról. Bátorságom már már vakmerőségbe nyúlik át, ami miatt sokszor megjártam már. Büszke vagyok, ravasz és néha kissé igazságtalan, bár próbálom nem túl hamar megítélni az embereket. Humorom meglehetősen szarkasztikus és csípős, ennek ellenére üdítő a társaságom és a szúrós felszín alatt rengeteg érzelmet rejtegetek, amiket száműztem a lelkem egy távoli zugába. Más vagyok, mint a családom, sokkal szkeptikusabb, sokkal ridegebb. Néha szerepet játszok, néha nem, szörnyen ellentmondásos a személyiségem. Mindennek ellenére nem vagyok egy tipikus "bunkó, nagyképű" csajszi (sajnálom, ha ez jött le az eddigi jellemrajzomból), sokkal inkább vagyok annak a híve, hogy azt adom, amit kapok, tehát...ha szánalmas s*ggfej vagy, akkor ne számíts arra, hogy egy kedves Effy-vel találod szemben magad. Olyan vagyok, mint tűz és víz, állandó harcban állok önmagammal. A család elvárásai küzdenek a saját vágyaimmal. Nem olyan könnyű önmagadnak lenni, ha milliónyi dolognak kell megfelelned, legalábbis kellene. Én meghagytam magam lázadónak, olyannak, aki szemben az elvárásokkal megpróbálja a saját elképzeléseit megvalósítani, még akkor is, ha ezzel sokkal rögösebbé teszi a saját útját.  Céltudatos vagyok és határozott, bár a szorgalmam hagy némi kívánni valót maga után, sajnos azt tanulom csak, ami érdekel, ami nem egy vitát kavart már a szüleim és köztem. Sokat álmodozok, és bár vannak barátaim, családom, akikért bármit megtennék mégis magányosnak érzem magam, mert nem értik meg miért akarok más lenni, miért akarok Effy lenni, nem Rose Weasley, Ron és Hermione lánya. "


itt az ideje, hogy mesélj egy kicsit a titkaidról!
"A titkok azért titkok, hogy azok is maradjanak, nem? Mindegy, már annyi mindent meséltem neked magamról, hogy nem számít mit árulok el még. Animágus vagyok, vagyis...már képes vagyok néhány percre felölteni az állati alakomat, ami stílszerűen kitalálod, hogy micsoda? Igen-igen, egy édes, vörös, puha rókácska. Ez az, amit se a szüleimnek, se a rokonaimnak, de még a barátaimnak sem árultam el soha, oké, kivéve egy embert...Alexander tudja. Ő Roxmortsban él, 30 éves, nagyon jó barátja a családnak, de leginkább nekem. Sok időt töltök nála, segít minél magasabb szintre fejleszteni az animágiám, és nem firtatja, hogy miért nem árulok el erről semmit a családomnak. Vannak dolgok, amiket szeretek megtartani magamnak, ez pedig pont olyan dolog. Nem akarom örökké titkolni, de addig, amíg tökélyére nem fejlesztem mindenképp. Különben is...elmondtam már, nem? Az én életem, az én játékom...  "


beszélj egy kicsit a családi állapotodról!
"Kapcsolatok...ha eddig nem gondoltad volna azt, hogy sok a kritikus pont az életemben, akkor most majd fogod. Kérlek, nézz az emlékeimbe, úgy sokkal egyszerűbb lesz megértened mindezt.

-Olyan fiatal, olyan törékeny vagy...-simított végig ujjbegyeivel az arcomon. Lehunytam a szemem. Próbáltam elfojtani azt a jóleső borzongást, ami végigfutott rajtam érintése nyomán, de nem ment. Nem szoktam zavarba jönni, most mégis pír szökött az arcomra, ahogy kinyíló szemeim találkoztak a világos íriszekkel. Megrémítettek a gondolatok, amik átfutottak az agyamon. Hátrálni akartam, a lábaim mégsem mozdultak meg. Úgy éreztem, mintha édes-keserű álomba zuhantam volna valakivel, akire még ránéznem is bűnnek számított.
-Ezt nem szabad, tudja jól...-suttogtam magam elé, de nem voltam teljesen biztos abban, hogy komolyan gondolom e a szavakat. Leengedte a kezét. Láttam rajta, hogy tehetetlen, hogy  viaskodik, végül győz a józan esze.
-Tudom, ne haragudj! -fordult végül az asztala felé, hogy összepakolhassa a jegyzeteket, amiket nekem készített.
-Ömm...mennem kéne. -néztem fel rá bizonytalanul, mire csak bólintott. Biccentettem egyet köszönésképpen, és olyan gyorsan hagytam el a Gyógynövénytan termet, ahogy csak bírtam, közben zakatoló szívvel otthagyott tanáromra gondolva.

---

-Mit műveltek? -kerekedtek el a szemeim abban a pillanatban, ahogy odaértem a bagolytoronyba. Kellett jó pár perc, míg valóban felfogtam, hogy Sophie, a legjobb barátnőm azzal a fiúval csókolózik, aki állítólag az ÉN párom. Láthatóan ők legalább annyira meglepődtek attól, hogy megjelentem, mint én a csókuk látványától.
-Effy...ez...mi csak...-engedte el Sophie-t Caleb, és lépett közelebb hozzám. Ahogy hozzámért elrántottam a karom és még mindig megrökönyödve bámultam rájuk.
-Ti csak? -néztem rájuk egyre csak gyűlő könnyekkel.
-Ugyan már Eff, ne szívd mellre...Caleb szeret, de...én megtudom adni neki azt, amit te nem. -vigyorgott negédesen Sophie. Legszívesebb helyben leátkoztam volna, de valami megbénított. Ezt hívják fájdalomnak? Caleb próbálta még menteni a menthetőt, de egyetlen szava sem jutott el hozzám.
-Legyetek boldogok...engem elveszítettetek. -közöltem ridegen, miközben letöröltem azt a néhány könnycseppet, amit engedtem lefolyni az arcomon, majd megfordultam, és elindultam lefelé a lépcsőn magam mögött hagyva mindkettejüket."


köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt, Effy!
"Ugyan már, előfordul,  hogy egy idegennek könnyebb elmondani mindent magadról, mint a legjobb barátodnak. Azért...ígérd meg, hogy nem jár el a szád, mert...te sem akarhatod, hogy megüssem a bokám..."



üdv emberek A. megérkezett. már 19 éve
szívom előletek az oxigént, és csupán 4 éve koptatom
 a billentyűket.
ha el akarsz érni, akkor írj/kérd el az e-mail címem.

Spoiler:

Azt hiszem, nem kell ezt ragozni! Minimum 300 szóban írj egy szj. példát!